Monday , May 29 2023

Index – Futball – Futball



[ad_1]

A france fairytale második fordulójának vasárnap est mérkőzésén a cimvédő Paris Saint-Germain nagy meglepetésre 2-1-es vereséget szenvedett a Rennes vendégeként.

eredm

A párizsi csapat – már mondhatni, hogy természetesen – Neymar nélkül vágott a mérkőzésnek. Egészen az első félidő végéig úgy tűnt, hogy a brazil sztárfutballista nélküli sem og majd gondot a PSG-nek a győzelem megszerzése, fővárosi csapat ugyanis Cavani bő félóvel létével létéléé létéléé létézé létté

Csakhogy Niang még a szünet előtt kiegyenlítette az allást, majd a második félidő hasonlóan rosszul kezdődött and vendégek számára, mint ahogy az első végződött. Unbound egy újabb bekapott góllal, amivel a Rennes megfordított a mérkőzést.

And the Romain Del Castillo talatte szerezte feyel, de az igazán nagy teljesítmény a megelőző gólpassz volt, amit Euardo Camavinga varázsolt a csatár fejére az oldalvonal közeléből. A 16 éves (!) Angolai születésű középpályás gólpassza fantasztikus ütemben és ivben érkezett társához, akinek tényleg nem volt más long, mint egy biccentéssel a kapuba juttatni a labdát.

A PSG bar and a foliotatásban mindent megpróbált, helyzeteknél tovább nem jutott and francia sztárcsapat, theirs and mérkőzést jelentős meglepetésre and Rennes nyerte.

list

[ad_2]
Source link